Lovagi torna

A lovagi tornák jellemzői

A házigazda

Mindig kell egy házigazda, aki pénzeli a tornát, vendégül látja az érkező lovagokat (bár nem szállásolja és látja el őket étellel-itallal, erről maguknak kell biztosítaniuk) és gondoskodik a lebonyolításról és a megfelelő jutalomról. Ez nem kevés pénzt igényel, de cserébe a fényes tornáknak nagy híre megy, évek, évtizedek múlva is emlegetik őket.
A rendezők lehetnek többen is, és természetesen a rendezés mellett résztvevőként is megjelenhetnek a tornán.
A lovagi torna nem olcsó dolog, már pusztán a rendezés ténye is árulkodik az adott úr hatalmáról és gazdagságáról - vagy jó hitelezőiről.
A helyszín

A helyszín
A helyszín is nagyon fontos, legtöbbször egy város vagy várkastély melletti megfelelő nagyságú mezőn szokták a tornákat rendezni, egyrészt, hogy a tornapálya/pályák és páholyok elférjenek, másrészt, hogy a résztvevő lovagoknak, kíséretüknek, valamint az őket kiszolgáló vásárosoknak és mindenféle népeknek legyen hol táborozniuk. Általában a legtöbb városnál megvolt a szokásos tornahelyszín, nem túl messze de nem is túl közel. A torna közönsége ugyanis egyrészt a város lakosságából, másrészt a városban megszálló hölgyekből és urakból áll, közönség nélkül pedig nem igazi torna a torna.

A szabályok
A lovagi tornák általános szabályai, hogy a résztvevő legmagasabb rangú úr - általában a király, ha jelen van, ha nem, egy rokona, vagy a torna rendezője - a főbíró, kétes esetekben az ő szava dönt. A torna irányítói és bírái a heroldok, akik már a torna előtt ellenőrzik a résztvevők fegyvereit, a személyazonosságukat és címerüket, valamint felelősek az események hiba nélküli lefolyásáért. Őket minden esetben a rendező biztosítja.

Tornatípusok:

Csoportos összecsapás, azaz kézitusa
A legősibb típusú lovagi torna valójában egy csata vagy ütközet imitálása. A résztvevők két csapatra oszlanak és összecsapnak. Egyes esetekben előfordulhat, hogy nincsenek csapatok, a résztvevők csak magukra számíthatnak. Aki kiesik a nyeregből, az kiesik az összecsapásból, bár igencsak vigyáznia kell, hogy a többiek lovai össze ne tapossák. Általában az ellenfél foglyul ejtésére törekednek a résztvevők, mert a fogoly csak igen jelentős összegért (vagy a lova és páncélja átadása után - ami szintén igencsak jelentős összeg) szabadulhat meg. Sok szegény lovag juthat így pénzhez.

Kopjatörés
Ez már sokkal inkább az egyéni ügyességről, a látványosságról szól, mint a csatákra való felkészülésről. Két fél áll fel a pálya két végében és egymásnak rontva kopjáikkal igyekeznek kilökni a másikat a nyeregből. A győztes az, amelyiknek sikerül kilökni a másikat. A lóról lekerülve nem szabad folytatni a harcot - kivéve ha erre a bírók engedélyt adnak és mindkét fél leszáll a lóról, ilyenkor egyenlő fegyverrel folyhat tovább a viadal. Mivel könnyen megeshet, hogy a lovasok egyszerűen összeütköznek, bevezették a kordont a pálya két fele között, ez néha csak szalagból áll, de néha egészen komoly deszkapalánk, amin fizikailag sem volnának képesek áttörni. A palánk az egyik oka a furcsa kopjatörési módnak, amelyre hamarosan rátérünk. Magának a kopjatörésnek két fő típusa van, a "békés" és a "hadi". A kettő közti fő különbség az, hogy a békés változatot külön erre a célra készített tompa, úgynevezett koronás végű kopjával, direkt kopja ellen készült tornapajzzsal (jól látható az ötödik részben a Viráglovag kezében) és gyakran módosult, különösen vastag páncélban vívják. A tornapáncélok sisakján szokott általában teljes díszében megjelenni a címer sisakdísze. Mivel a tornakopja hosszabb, mint a hadi, ezt a ló nyakán átvetve használják, ami megkönnyíti, hogy az ellenfél pajzsát telibetalálva kilökjék a nyeregből. A hadi típusút viszont csatapáncélban és csatakopjával, általában kordon nélkül vívják. Sokkal nagyobb mozgásszabadságot ad, de egyben veszélyesebb is. A kopjatörésnek sok módja ismert, létezik belőle bajnokság, ahol mindig a győztesek csapnak össze, míg a végén egyetlen bajnok lesz. A kezdő párokat ilyenkor általában sorsolják. Létezik kihívásos kopjatörés is, amikor általában lovag a kihívandó lovag sátra előtti címerpajzsot megérintve hívja ki ellenfelét (vagy ha nem akkor apródjait küldi a kihívással). Nem illik már legyőzött, vagy közismerten gyengébb lovagot kihívni. A kopjatörésnél általában, valószínűleg a rendező vagy főbíró döntésétől függően igen szigorúan ellenőrzik a résztvevők nemességét, lovag voltát és személyazonosságát - már csak azért is, hogy ne essen meg olyan, hogy egy "jöttment" elbánik valamely híres nemesi család sarjával. Kivételek mindig akadnak, hiszen például az inkognitóban induló lovagok nehezen őrizhetnék meg névtelenségüket, ha minden heroldnak el kellene árulniuk, kik ők és honnan jöttek, de például a Vérebet is engedik indulni a Segítő Tornáján, pedig igen sokszor emlegeti, hogy nem lovag. A részvétel legtöbbször nem kerül pénzbe, de a nyeregből kiütött lovagok lovát és fegyverzetét legyőzőjük nyeri.

Íjászverseny
Ez a versenyszám általában azoknak szól, akik anyagi vagy születési okokból nem tudnak részt venni a lovagi torna összecsapásaiban. Az íjászversenyben bárki részt vehet, akinek van íja, persze a fegyverhordozók és apródok, mivel folyamatosan gyakorolják az íjászatot, előnyben vannak.
A balesetekről

Balesetekről:

Gyakran megesik, hogy minden elővigyázatosság ellenére - különösen harci fegyverekkel vívott viadalban - valaki megsérül vagy meghal. Rossz helyre talál be a fegyver, a kopja egy szilánkja, megbokrosodik egy ló. Az ilyen eseteket szokás kivizsgálni, de mindenki tudja, hogy ez is része a lovagi tornáknak, nem túlságosan meglepő.
A legnagyobb veszély ilyenkor az, hogy ha a sérült (vagy halott) lovag hozzátartozói szándékos merényletnek tekintik a dolgot, és fegyvert ragadva beszállnak a harcba. Általában éppen ezért tiltott a fegyverviselés a tornákon a királyi testőrökön és a résztvevőkön kívül mindenkinek (a heroldoknak is).