Gustav Flint

Név: Gustav Flint
Faj: Elsők
Nem: férfi
Kor: 29
Titulus: Zászlóvivő; Kapitány; Vörös róka
Foglalkozás: Vazallus
Család:
- Édesapja: Lord Alfred Flint (54 éves, halott)
- Anyja: Lady Abigail Flint (él 46 éves) (Másik Flint ház)
- Testvér(ek): Diedrich Flint (33 éves, él), Mellie Flint (16 éves, él)
- Hitves: nincs
Lojalitás: Flint ház, Stark ház

Felszerelés: Nehéz gyalogos vért (láncvért, mellvért, sisak, vállvárt, lábvért, páncélkesztyű, páncélbakkancs), Pajzs, Rövid és Hosszú Kard, Buzogány, Lándzsa. Vérvörös rókaprém

Kinézet:
Nem egy óriás, de jó széles és megtermett férfi. 170 cm magas és közel 87 kg súlyú. Válla és nyaka a sok páncélban töltött órának köszönhetően megerősödött és megvastagodott. Egész teste merő izom. Eme formáját igyekszik is megtartani. Haja sötét színű. Egészen rövidre van vágva. Szemei is sötét színűek. Ki belenéz, mintha csak egy feneketlen kutat látna. Arcán ritka a mosoly. Bőre napbarnított. Arca széles, amit csak kihangsúlyoz előre ugró álla és széles arccsontja. Nem kimondottan szép ember, de még sosem kellett erre hagyatkoznia, így nem is nagyon zavarja. Arcát és testét is karcolások és forradások tarkítják. Jelezvén, hogy egy veteránnal áll szemben, aki már sok csatamezőn megfordult.
Ruházkodása inkább egyszerű. Kedveli az egyszerű ruhákat. Színekből inkább a barnát és a zöldet preferálja. Semmilyen ékszert, vagy csicsás kelléket nem tűr meg magán.

Jellem:
Nem tartja magát túlságosan bonyolult embernek. Emellett egyenes embernek tartja magát, amit igyekszik is bizonyítani. Sosem szeretett alakoskodni és a szépet tenni. No meg persze hátba döfni másokat. Szereti azt, amit csinál, azaz a katonáskodást. Igazán a harcmezőn érzi magát jól. A nagy urak mellett mindig kicsit feszült lesz és leginkább eltűnne mellőlük.
Úgy gondolja, hogy hűsége leginkább a családjához köti. Persze a Stark házhoz is hű lesz, egészen addig, amíg választania nem kell. Azonban ha ez megtörténne, akkor a családját választaná. Emiatt pedig úgy véli, hogy nem lennének álmatlan éjszakái, de hát ezt ki tudja.
Erősen rendszerető ember. Szereti, ha rendezett környezet veszi körül, ami eléggé érdekes tekintve, hogy a harcmezők maguk a káosz megtestesülései. De benne ez az két érzés mégis jól megfér egymás mellett. A szabályokat és parancsokat igyekszik betartani. Egészen addig, amíg azok persze nem a háza ellen irányulnak.
Gyűlöli és féli a tengert. Sokkal jobban érzi magát, ha stabilan tud állni a biztos talajon.
Az embereit képes jutalmazni, fegyelmezni és büntetni. De ezt mindig igyekszik igazságosan megoldani. Ha az emberei bátran harcolnak és jól helytállnak, akkor megjutalmazza őket. Ha igazságtalanul akarják megvádolni őket, akkor kiáll értük. Azonban ha rossz fát tesznek a tűzre, akkor megmutatja a másik arcát is. A túlkapásokat igyekszik kerülni, sajnos néha azonban nem lehet. Ő vele is elszaladt a ló még fiatalabb éveiben, aminek nádpálca lett a vége. Ha szükséges, akkor az embereivel is megismerteti, sőt, ha a vétek megkívánja ki is végezteti őket.

Előtörténet:
Úgy született meg, mint bármely apró poronty. Legyen az nemes, vagy egyszerű közember. Véresen, lucskosan és sírva, hogy kiszakították a megnyugtató sötétségből a fénybe. Ezen nincs is mit ragozni tovább. Volt is utána persze nagy dínomdánom. Jöttek a környező vár urai, hogy gratuláljanak az újabb gyermekhez. Persze az, hogy fiú lett kissé beárnyékolta a helyzetet, de így legalább biztos a vérvonal folytonossága. Hisz másodszülöttként fiúként nem remélhetett jogot formálni az örökösi babérokra és férjhez sem lehet adni, hisz nem nő. Ám a szülők úgy határoztak, hogy majd csak lesz valahogy. Hitték, hogy fiú megtalálja a helyét a világban.
Ahogy cseperedett felfelé egyre inkább nyilvánvaló lett, hogy ő nem tör majd politikusi és egyéb babérokra, hanem katona lesz belőle. Mégpedig nem is akármilyen. Már egészen fiatalon összenőtt kis játék kardjával, amit az apjától kapott. Egyből megszerette és szinte mindenhová magával vitte. Aminek anyja nem is örült nagyon, de el kellett fogadnia, hogy a férfiaknak ez tetszik és nem könnyű lebeszélni róla a gyerekeket sem. A vár udvarában is a bátyjával folyton katonásat játszottak. Ebben fiatalsága ellenére általában nyert. Sokkal agresszívabb és erőszakosabb tudott lenni a bátyjánál, aminek általában az anyai harag lett a jutalma. Ilyenkor mindig megszidva, mégis boldogan tért haza. Ugyanis a bátyja inkább a matematikában és a pénz dolgaiban volt tehetségesebb.
Persze nemesként tanulnia is kellett. Ő azonban nyűgnek érezte az egészet. Írni, olvasni megtanult, de abba a csökönyös fejébe sokkal többet nem tudtak beleverni a tanárai sem. Sokkal inkább a homokkal felszórt udvarra vágyott, ahol a katonák gyakoroltak. Úgy gondolta tőlük sokkal többet tanulhatna. Ők voltak a szemében a hősök és bajnokok, akik vérüket és életüket áldozták a házáért. Ennek súlyát még nem érezte akkor, hiszen próbáljon az ember egy gyerekkel beszélni a halálról, akiben csak úgy tobzódik az élet. Apja ezt egy idő után észre is vette és már nem erőltette a dolgot. Inkább kivitte a fiát és maga kezdte el oktatni a kard és a pajzs rejtelmeire. Figyelmes diáknak számított. Ügyesen használta a kicsiny kardját és pajzsát, amit már maga készített. Végül pedig még az olvasásra is rá tudta venni. Szigorúan csak a hadászattal foglalkozókra ugyan, de már ezt is nagy előrehaladásnak élték meg a szülei.
Időközben pedig egy újabb testvére született, aki ezúttal lány lett. Örült is a család, de így már kevesebb idő maradt a középső gyermekre. Akit így egy marcona parancsnokra bíztak. Ekkor nyolc éves volt, így új mentora újabb kihívások elé állíthatta. Gyakorlás lándzsával és buzogánnyal. A parancsnok persze hamar megszerette a figyelmes tanítványt, ami fordítva is igaz volt. Mondhatni ő volt a második apja. Ebben a pár évben apja helyett, is az apja. Az ő neve Algor volt, akit sajnos azóta elragadott a halál.
Ez idő tájt történt, hogy meggyűlölte a tenger. Az úgy történt, hogy beleesett és nem tudott kimászni. Úszni sosem tanult meg annak ellenére, hogy a háborgó tenger a vár alját mosta. Szerencsétlen baleset volt, de megtörtént. Felelőtlenül futkározott néhány helyi legénnyel a sziklás parton, afféle bátorság próba volt az. Ő pedig megcsúszott és belesett a tengerbe. Életében nem félt még úgy. Teljesen kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érezte magát. A tenger úgy dobálta, akárcsak valami falevelet szokott ő fújkálni. Sosem szerette magát kiszolgáltatottnak érezni, így ez megviselte. Azóta sem heverte ki teljesen, de már képes magát fékezni. Ami részben annak köszönhető, hogy eme eset után megtanult úszni. Ezt persze nem a tengerben, hanem egy csendes tóban tette meg, ahol nem fenyegette ama veszély, hogy kisodorja a nyílt vízre.
Ennek ellenére felnőtte vált, aki kész megtenni, amit meg kell tennie. Így döntenie kellett. Két út közül választhatott. Vagy magára ölt a feketét és beáll az őrségbe, vagy valamelyik nagy ház szolgálatába áll. Rövid mérlegelés után úgy döntött, hogy valamely ház színét ölti inkább magára. Azóta sem bánta meg eme döntését. Örül annak az útnak, amit választott.
A Starkok elfogadták a jelentkezését és így magára ölthette a ruhájukat. Persze előbb még egy rövid kiképzésen is át kellett esnie. Kötelező etikettet és hasonló – szemében – szamárságot kellett elsajátítani. Hogyan viselkedjen egy bálon, avagy lakodalmon. Hogy is kell bókolni egy hölgynek és a többi és a többi. De azt, amikor egy sereg katona élén masírozhatott, az tetszett neki. Élvezte ezeket a röpke pillanatokat. Ilyen esetben ölte meg az első emberét. Falukat jártak körbe, hogy beszedjék az adót. Az egyik ilyen település azonban nem értett egyet, így csakhamar lázadás lett a vége. Esélyük sem volt a felkészült katonákkal szemben. A társai legnagyobb meglepetésére pedig nem esett pánikba. A belé nevelt mozdulatok sok év pihenés után álltak fel és vették át az irányítást a tagjai felett. Gondolkodás nélkül védett ki egy villának a csapását és szúrta le az illetőt. Azt követően egy kifent kasza igyekezett elválasztani a fejét a testétől, de az megakadt a zászló rúdján, majd a karddal először a karját metszette le, aztán kiontotta a beleit. Arról a napról nem sok emléke maradt, csak a társai beszámolói nyomán tud visszaemlékezni. Úgy írták le, mint egy sarokba szorított fenevadat, aki a kölykeit védi. Csak az ő kölyke a zászló volt, amit nem engedett el.
Ezt követően még egy sor ilyen csatában vett részt. Sajnálatos, de szükséges veszteségek. Jobban örült, amikor útonállókat, vagy banditák fészkeit számolták fel. Leginkább meg Vadakat hajkurászni szeretett. Ő pedig jó érezte így magát. Sosem vonzotta a politika csatatere, habár tud róla, hogy ott most is csaták zajlanak. Szert is tett némi hírnévre és vagyonra. Páncélt vett magának és jobb minőségű felszerelést. Néha pedig kirúgott a hámból. Ritkán gondolt az otthonára és családjára ekkortájt. Majd huszonnégy éves korában rossz hírt kapott hazulról. Az apja elhunyt. Az öreget ágyban érte a halál, ami kevés férfinak adatik meg még manapság is. A helyét azonban még sem hagyhatta el csak úgy, így urához fordult, hogy engedje el. Búcsúzhasson az apjától, ahogy annak lennie kell. Ő pedig engedett. Így hazatérhetett, ahol leróhatta a tiszteletét az apja előtt. Szép és tisztességes szertartás volt. A borús emléket elűzendő utána lakoma kerekedett. Ahol felelevenítették az egybegyűltek a megboldogult viccesebb, vagy hősiesebb pillanatait. Ez eltartott pár napon keresztül. Örül annak, hogy viszont láthatja a családját. Kicsit talán nyugodtabban is viselkedett.
De ez hamar véget ért és visszatért a Stark házhoz. Ahol tovább végezte a kötelezettségeit. Élte a katonák mindennapjait. Innen azért csakhamar kiemelték. Mondván, hogy egy nemesi sorból származó harcos mégsem lehet egyszerű katona, így csakhamar embereket bíztak rá. Kezdett csak keveset, de ahogy egyre több elismerést és tapasztalatot szerzett egyre bővült az emberei számai. Hamarosan arra ébredt rá, hogy jópár század felett parancsnokol és irányít. Igazítja mindennapi életüket és már a kastélyba is szabad a bejárás neki. Persze csak hivatalos ügyben. Ekkor ismerkedett meg Allston-nal, aki vezette a Stark házat. Érzet benne valami feszültséget, de nem foglalkozott vele. Erre ott voltak a talpnyalói és a bérencei. Ő pedig nem tartozott közéjük. Nem tetszettek neki a módszerei és kezdett egyre inkább őrülten viselkedni.
Aminek meg is lett az eredménye mégpedig egy véres párbaj az öcsével. Ezt persze csak később tudta meg. Már épp azon volt, amikor egyik tisztje visszafogta. Egy ilyen párbajt nem lehet csak úgy megszakítani. Így nem tett semmit.
Most pedig várja, hogy mit hoz eme új Stark. Nagyon reméli, hogy több van benne, mint az előzőben.

Nos tetszett az előtörténeted, s nem sok hibára bukkantam. Nyelvtanilag kivetnivaló csak egy kis szóismétlésben nyilvánul meg a történet végén, tehát nem komoly. Az andal részt viszont javítsd elsőkre, mivel mindkét Flint-házban elsők élnek, továbbá Északon nagyon ritka főleg ilyen Házakban az andal származás. Ez meg csak mellékes, gondolom édesanyád a másik Flint-házból való, s nem pedig rokona édesapádnak. Ezt valahogy zárójelbe írd a kora mellé, hogy másik Flint család szülötte, vagy valami. Amúgy az ELŐTÖRTÉNETED ELFOGADOM!
Javítsd előtörténetedet, s lás neki a karakterlapodnak. Kezdő pénzösszegnek pedig 50.000 Aranysárkányt állapítok meg. Jó játékot kívánok! A Stark-háznak tett esküdet pedig elfogadom Gustav Flint!

Hibákat javítottam. Remélem, hogy így már jó lészen