Aaron Blackfire

Név: Aaron Blackfire
Faj: elsők
Nem: férfi
Kor: 18
Titulus: Vörös Lovag
Foglalkozás: zsoldosvezér
Család:
Joseph Blackfire (apa) - elhunyt
"Jégfog falva 6. vezetője, földtelen nemesek egyike, ki a Vörös Hold éjszakáján (az eseményről részleteket az előtörténetben) hunyt el. Élete alatt 38 nyarat számolhatott, meg és 2 gyermeket nemzett."
Jasmin (anyja) - elhunyt
"A Jégfog falvában megszálló parasztok egyike, ki feleségül ment Marko Blackirehöz, és életének 16. nyarán fogant meg először, majd világra hozta Aaron Blackfiret, Jégfalva vezetői posztjának örökösét. Második fogantatása életének 34. nyarán történt, ám a gyermek születése nem történt meg, ugyanis anyjával együtt a Vörös Hold áldozatai közé tartozik."
Lyliana Blackfire (húga) - elhunyt
"Joseph Blackfire és Jasmin 2. gyermeke. Születése előtt anyjával együtt meghalt a Vörös Hold alatt"
Marco Blackfire (nagybátyja)
"Joseph Blackfire öccse, ki eddig 20 nyarat számolt meg. Képzett íjász, és jól bánik a lovakkal."

Lojalitás: egyelőre pártatlan
Felszerelés:
- Fekete Nász - Valiyriai acélból készült ébenfekete pengéjű rövidkard
- 1 könnycsepp alakú pajzs, mely Aaron térdétől, a nyakáig ér
- 10-12 dobótőr az övben


Kinézet: Barna haj, és méregzöld szem. Nagyjából 178 cm magas, és úgy 67 kiló. Bár első pillantásra nem tűnik túl erősnek, valójában nagyon tehetséges bajvívó, és igencsak erős. Kedveli a sötét ruházatokat, és gyakran látni rajta csuhás köpönyegeket is, amivel elrejtheti az arcát. Kardja a hátán lóg a hüvelyében, mert az övébe dobótőrökkel vannak, teletűzdelve. Pajzsa szintén a hátán, ám úgy van elhelyezve, hogy egyszerű legyen leszedni, mindössze egy pánt tartja, amely a mellkasán fut végig.

Jellem: Bár néha kicsit mogorva, azért tud kedves is lenni. Szinte megszállottan óvja kardját, melyet apjától örökölt, és mindig megtalálható az oldalán. Szintén örökölt apjától valamit, de az nem tárgy, hanem jellem vonás, hisz ő is szereti megkopasztani a tyúkokat, azaz megfosztani az embereket a pénzétől. Persze nem lop, hanem embereivel zsoldos munkákat végez el, amellyel megbízzák a falut. Harci kezdeményezésnél először dobófegyvereket alkalmaz, és csak azután vált kardra és pajzsra, ha úgy érzi túl közel kerültek már az ellenfeleik.


Úgy tartja a mondás 2 fej, jobb, mint 1. Nos, ez születésnél nem pont előnyös, de szerencsére, én úgy születtem, ahogy mindenki más is. Annak ellenére, hogy szülőfalum a jég birodalmában van, cseppet sem zavarta szüleimet, hogy itt hozzanak világra. Eme falut úgy hívják Jégfog, az Északon elhelyezkedő egyik hegyen fekvő település. Bár sokan, akik ismerik, a falut őrültnek tartják a jégfokiakat, ezeknek van egy kis igazság tartalmuk is. A falu maga nagyjából 5-6 házból áll, ám magát a települést, csak egy sziklahídnak nevezhető jelenségen keresztül lehet csak megközelíteni. Ezt a „hídat” a természet formálta, és nagyjából fél kilóméter kilométer hosszú, és csaknem 10 méter vastag tömény jég és szikla keveréke. A hídon egymás mellett maximum 3 ember, vagy 1 szekér fér el, de a híd maga akár képes több száz embert is megtartani, ám ha valaki a mélybe zuhan, az egy kis zuhanás után nagy valószínűség szerint a lent található sztalagmitok (lentről fölfelé növő cseppkő/jég képződmény) egyikébe fúródik bele. Nos így már érthető miért tartanak őrültnek minket… és ehhez még hozzájön, a faluhoz vezető kacskaringó hegyi utak. Nos… most hogy a lakókörnyezetem megvolt térjünk is rá az életemre. A Falu vezetője apám, aki mindvégig bölcsen vezette ez idáig a lakosokat, és elvárta tőlem, hogy én is hasonlóképp cselekedjek. Apám, aki nemesként élt egykor a városokban, egy összeesküvés után kiközösítették, és kénytelen volt elhagyni otthonát, majd rá pár évvel rátalált erre a helyre, mely mindig otthont jelentett azoknak, akik tudják, hol kell keresni a falut, ugyanis egy térképen sem volt feltüntetve. Már kiskölyök korom óta csak a harcra képeztek, ugyanis a falu férfi, de néha a női tagjai is zsoldosként tengetik a mindennapjaikat. Ahogy nőttem cseperedtem, apám harctéri csaták taktikai lehetőségeinek kiaknázását is elkezdte tanítgatni nekem. Szépen lassan, bár kissé fagyosan telt az idő. A faluban megszokott volt a -10,-20 fokok is, így a bokáig érő hóban kellett a házon kívüli tevékenységeket elvégeznünk. Azt hihetné az ember, hogy egy ilyen kis falu a kutyát sem érdekli. Na, ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna. Egyik nap az őrszemeink közeledő egységeket jelentettek, valami kisebb, névtelen család tagjai közül, legalább az őrszemünk nem ismeri a címerét. A falu lakossága mindössze 32 fő, és ezzel szemben egy közel 100 fős kisebb sereg tart felénk, és ahogy páncélzatukból látható volt nem épp barátságos szándékkal. Nemsokára a hírnökük is megjelent, és arra szólított fel minket, hogy adjuk át minden vagyonunkat, ha életben akarunk maradni. Nos… mondanunk sem kell nem volt jó ötlet rákötni a hírt hozó hulláját egy szamárra, és visszaküldeni a feladónak… ők nem értékelték annyira a poént. A kis akciónk után pár órácskával az ellenséges sereg megindult 3-as oszlopokban, elől a páncélos egységekkel. Apám parancsára 2 szekeret borítottunk fel a híd innenső oldalára, és egy 3-at a kettő közepére… és ezzel a szekerekből ki is fogytunk… azonban ennyi elég is volt. Nő, férfi, gyerek, öreg. Mind jelen voltak, akik tudtak fegyvert fogni. Ki parittyával, ki íjjal, ki számszeríjjal lőtt az ellenségre kisebb-nagyobb sikerrel. A keskeny híd miatt az ellenség lassan, és kevés emberrel tudott csak mozogni. És míg ők nem szoktak hozzá az itteni klímához, addig mi egész életünket itt öltük. Azonban hiába a szekér, és hiába az íjászok. Bár a híd innenső részére kevesebb, mint a fele ért ide (a nagyrészük lezuhant, meghalt, vagy elmenekült), miután áttörtek a szekereken megkezdődött az igazi vérontás. A páncélos lovagok, a hideg ellenére is erő, és felszerelés többségben voltak, mint mi. A csata zajai kegyetlenek voltak. Én magam egy pajzzsal és egy karddal harcoltam. Egyszer csak egy 5 fős csapatot pillantok meg, akik egy nagydarab férfit szorítanak hátra, aki egy nőt véd. Dobbant egyet a szívem, mikor megpillantom Fekete Nászt, a vallryai acél pengét, melyet a falu vezetői öröklenek. Azonban mit ér egy félelmetes fegyver a túlerővel szemben. Apám 2 embert vágott le, mielőtt az egyik csatabárd hegye beleállt volna a mellkasába, és vért köpve földre borult, és meghalt… szíven döfték… Iszonytató düh uralkodott el rajtam, és a maradék pár lépést ugorva, megtéve ledöntöm a páncélos őrt. A becsapódás kiszakította a kezemből a kardot, és a pajzsot. Azonban dobótőreim, melyek oldalamon feszültek még nálam voltak. Villámgyorsan előkapok egyet, és a szemnyílásnak hagyott lyukba döfve egy mozdulattal megöltem a felucsóddó ellenfelem. Haragos kiáltás mögülem, és egy kard suhogása, ám én oldalra vetülök, és az ellenséges penge saját társának hullát aprítja fel. A földön fekve indítom útnak az utolsó 2 pengém. Bár az egyik mellément, a másik beleállt a férfi mellkasába, ám sajnos nem elég mélyre. A páncél megállította, így a kés több mint fele kilógott még a páncélon túlról. Az egy mozdulattal kiszabta a páncélból, és arrébb lendítette. Markom fegyver után kapirgál, míg egyszer csak egy markolat téved kezem ügyében, ám nem volt időm várakozni. A felém szaladó férfi felé suhintom. Először meglepődök, hogy mellétaláltam, ugyanis alig éreztem ellenállást, ám mikor jobban figyelembe veszem a fekete penge, a különleges acélból készült penge ellenfelem gyomra tájékáig vágott be. Mindketten lefagytunk szinte, ám egy pillanattal később az ürge összeesett, és a kardról könnyen elcsúszva hátra esett. Már azt hittem vége, mikor egy női sikolyt hallok meg. Megfordulok, és még pont figyelmes leszek, ahogy anyám dudorodó hasába szúrják a kést… az utolsó katona, akiről megfeledkeztem…. Pár pillanattal később egy íjász társam megölte az alakot, és ezzel vége volt a csatának… ő volt az utolsó… és ő volt az, aki megindította az egész rohamot… a névtelen nemes, hogy honnét tudom? Mert milyen épeszű aggatna magára díszes dolgokat, egy csata közben.. Ám ez semmin sem változtat… a családom halott, a falu lakosainak többsége halott. A megmaradt 5 túlélővel némán álltunk a halottaink fölött. Mindössze én, a nagybátyám Marco, Marge a füvesasszonyunk és a férje Elen, és 1 gyermek Sam élte túl a vérengzést.
- Nem pihenhetünk meg… Újjá kell építenünk a falut… - mondom végül.
- És miből? Mindössze 6-en maradtunk… - mondja nagybátyám szomorkásan.
- Akkor itt az ideje elindulni….
- Fölösleges… én már csak meghalni akarok… a barátaim, a családom.. mind halottak…
Tüzes szemmel nézek nagybácsikámra.
- Tényleg? Akkor gyerünk ott a híd… ugorj! – mutatom az irányt, de nem mozdult – Mit akarsz? Na, menj, és halj meg, mint egy hitvány kutya! Mit szólna a bátyád, az apám, ha, most látna! Nem azért halt meg, hogy feladjuk! Én nem teszem! Én útnak indulok, és embereket toborzok magam mellé, akik készek segíteni. Nem tudom, ti mit láttok, de az otthonunk romokban. És bármikor megtámadhatnak minket. Kölyökkorom óta zsoldosnak tanítatok! Úgy érzem, hasznát tudom venni, hogy munkát, és elegendő pénzt keressek. Aki akar velem tarthat, aki nem az pusztuljon itt, ahogy akarja.
Pár perc néma csönd, majd mindenki összenéz, és határozottan bólintanak. Végül Marco szól hozzánk.
- Legyen hát… látszik, hogy apád fia vagy. Veled tartunk. Vezess minket, ahova kívánod.
És a maradék túlélővel az oldalamon elindultunk, hogy megkezdjük az első lépést Jégfog falva érdekében.

Izgalmas előtörténet volt. Természetesen ELFOGADVA. Mivel Zsoldos vagy, és rendelkezel a faluból megmaradt örökséggel 50 000 Aranysárkány a kezdő pénzösszeged. Nyugodtan vásárolj be belőle.
Ne felejtsd el elkészíteni a karakterlap.

Jó játékot és ne feledd, a tél közeleg!