Jorg Honorous

Név: Jorg Honorous
Faj: Andal
Nem: férfi
Kor: 27
Titulus:
Foglalkozás: kóbor lovag, kovács
Család: Stefanie Honorous- édesanya, William Honorous
Lojalitás: Martell-ház
Felszerelés: 1 egykezes kard, 1 kétkezes kard

Sárkány kard: Ez valójában egy "közönséges" kard bár rendkívül jól sikerült alkotás. Edzett acélból készült amit nem tudna bármelyik kovács utánozni ilyen kivitelben. A gyermek egy sárkány alakú fújtatót nézett sárkánynak. Ám mivel elhitte, amit látott úgy hitte általa a sárkányok ereje is belé költözik. Mikor idősebb lett rájött az igazságra és arra, hogy a hitnek hatalmas ereje van.


Normál kard:


Kinézet: néhány mondatban összefoglalva a karakter külseje
175 cm magas, a súlya 70 kg, barna hajú, kék szemű, a bőre fehér. Elmondása szerint jóképű, ami igaz is. Oldalán egy egykezes rövid kardot visel a hátán pedig egy rongyokba bugyolált vékony tárgyat. Egyszerű ruhákat visel, mint bármely közönséges utazó vagy akár egy jobb állapotban lévő koldus.

Jellem: Kétévnyi utazás sok mindenre megtanította. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Az ellenségeivel könyörtelen. Az a meggyőződése, ha az ember valamiben szentül hisz az valóra is válhat. Gyűlöli az állatkínzókat és azokat, akik az ártatlanokat gyilkolják(bár az ártatlanság relatív). Egyévnyi szolgálat alatt megtanulta a lovagi élet alapjait és a kardforgatásét. Mikor kezébe veszi a sárkánykardot megfékezhetetlen szörnyeteg lesz belőle. Apjától eltanulta a kovácskodást, de még nem sajátította el mesteri fokon. Lovat tud patkolni ismeri az alapanyagokat és kisebb javításokat tud végezni kardon páncélon és jó élező.
/Csak egy maréknyi aranyat szeretnék kérni induláskor./

Előtörténet:
Az álmodozás kora.
Történetünk hőse egy olyan korban született mikor az emberi élet rendkívül keveset ért. Bármikor megkéselhettek akárkit a lováért vagy akár egy tál lencséért. Természetesen nem folyt mindenhol és mindenkor a vér. Itt-ott a béke és nyugalom is fölvetette egy kis rövid időre a fejét. Ugyanígy történt egy bizonyos faluban ahol a legtöbb ember békés törvénytisztelő életet élt. Persze itt is akadtak csirkefogók, kocsmatöltelékek ám még a legjobb családban is található egy-két fekete bárány. Ebbe az idilli környezetbe született történtünk szereplője. Az apja hatalmasra cseperedett hordó pocakkal mégis galamblelkűnek ismerték. Kovácsként kereste meg a mindennapi betevőre valót. Mindenki ismerte kiváló minőségű szerszámait, és ha valakinek patkoltatni kellett ő hozzá fordult. Gyűlölte a fegyvereket így hiába kérték ő soha nem készített olyat, amivel embereket lehetett legyilkolni. Édesanyja látástól vakulásig a kertben szorgoskodott utána pedig a konyhában serénykedett méghozzá szó szerint. Keménykezű ám igazságos asszony volt még akkor is mikor elvesztette a szeme világát. Ezután is tisztességre és becsületességre igyekezett nevelni egy szem fiát. A gyermek kissé satnyának tűnt ezért legtöbbször egyedül játszott. Mindez megváltozott mikor hatévesen egy különleges eseménynek lett szemtanúja. Éjszaka felkelt, hogy ihasson egy kis vizet, amikor különös hangokra lett figyelmes. Kiment a hátsó udvarra ahol a kovácsműhely foglalt helyet és meglátta az édesapját. Úgy hitte megint sok a dolga hisz máskor is dolgozott már a csillagos ég alatt. Most viszont nem egy szerszámon ügyködött, hanem egy hosszú keskeny, izzó fémdarabot emelt az ég felé. Nem értette miért készít olyasmit, amit köztudottan szívből gyűlöl ám nem ez volt a legmeglepőbb. A kohóból hatalmas lángok csaptak elő és mellette egy négylábú valami állt és fújta a tűzet. a lángok túl erős fényt árasztottak így nem láthatta tisztán mi lehet az. Gyorsan visszarohant a házba és fejére rántotta a takarót majd igyekezett elaludni ám kalapáló szíve nagyban hátráltatta. Másnap korán reggel kiugrott az ágyból és egyből a műhely felé vette az irányt. Nagy sajnálatára semmi jelét nem találta annak, hogy itt bármiféle megmagyarázhatatlan dolog történt. Az egyetlen furcsaság négy lábnyom méretű mélyedést talált a talajon. A meggyőződése kezdett beigazolódni ám előtte még egy bizonyos tárgyat fel kellett lelnie. Egész napnyi kutatás után végre rámosolyodott a szerencse. Úgy száz méterre a háztól egy ládát ástak el, amiben egy gyönyörűen megmunkált kard bujkált. Oly annyira izgult, hogy csak egyetlen ujjával, mert hozzá érni. Abban a szent pillanatban érezte amint valami földöntúli bizsergés suhant át a testén. Hevenyészen visszadobálta a földet a ládára a földet és meg sem állt a szomszéd gyerekekig. A nagydarab bunkó el akarta zavarni pont úgy, mint máskor is tette. A fiú ezúttal nem rémült meg, hanem bátran szembenézett a veszéllyel. Egy szó nélkül odaállt a behemót elé majd minden erejével képen törölte azt. A hájpacni bár alig volt magasabb nála mégis hatalmas port kavart fel mikor krumplis zsák módjára eldőlt. A többiek csak ámultak és nem értették honnan merítette azt a hatalmas erőt. Attól a perctől kezdve a bandának új vezetője lett és megszűntek olyan játékok, mint a macskanyúzás vagy a védtelenek ablakok betörése. Gondolom, említenem sem kell, hogy az egész falut bejárta a hír, hogyan győzte le Góliátot a kis félénk fiúcska. Este vacsora után édesanyja egy kérdést tett fel neki lefekvés előtt.
- Nem szeretnél nekem valamit elmondani?
A gyermek nyelt egy nagyot, mert tudta mi fog történni. Vaksága ellenére mintha a veséjébe látott, volna, és tudta mikor próbál eltitkolni valamit.
- És nem a verekedésre gondoltam. - tette hozzá szigorúan.
Pár pillanatig bírta majd kirobbant belőle az igazság.
- Bocsássanak meg, de éppen csak hozzáértem.
- Szóval bevallod, hogy hozzáértél az engedélyünk nélkül?! - apja hangja mennydörgés szerűen hatott ám felesége egy legyintéssel elcsendesítette.
- Honnan tudtad meg hogy elkészült?
- Hát az éjjel fölébredtem és megláttam azt a fényt meg, hogy édesapám kint dolgozik. Azonnal visszabújtam az ágyba ma meg megtaláltam a ládát a föld alatt. Éppen csak megérintettem az ujjammal. Utána pedig felpofoztam azt a beképzelt tulkot.
- Tudod, jól, hogy semmi keresnivaló annak a kardnak nálad. Túl veszélyes a számodra. - dörgött ismét az apja hangja.
- Igen és ígérem, senkinek nem fogok róla beszélni Egyszerűen muszáj volt megnéznem és mikor hozzáértem átszállt az ereje.
Az apja értetlenül nézett ám édesanyja rezzenéstelen arccal ült mintha pontosan értené, miről van szó.
- Elmondanád, pontosan mire is gondolsz?
- Jajj édesanyám nem vagyok én már gyerek. Láttam édesapámat a sárkánnyal amint azt a varázskardot készítették. Ma pedig mikor megérintettem bátorság, erő és melegség öntötte el a testemet.
- Szóval rájöttél?
- Igen bár nem láttam tisztán és úgy tudtam a sárkányok kihaltak. - ekkor lelkes arccal édesapja felé fordult- Hol talált apám élő sárkányt?
A férfi nem jutott szóhoz így ismét a feleségén volt a sor, hogy valamit mondjon.
- A sárkányok nem adják az erejüket akárkinek. Azt ki kell érdemelni. Ha eljön az idő és méltónak bizonyulsz, megkaphatod a sárkány kardot. Addig viszont egy szót sem akarok róla hallani. Vagy olyan leckét kapsz tőlem, hogy még nagyapa korodban is emlegetni fogod.
Ezek után nem is beszéltek többet sem a kardról sem a sárkányról. Az erő mintha elszállt volna belőle ám a szívében dobogó tűz megmaradt így nem félt semmitől. Édesapja igyekezett minden tudását átadni neki és megismertetni vele az acél titkát. Kontárokból százával kóborolnak, a világon ám igazi kovácsmester nagyon ritka madárnak számít.
A változás szele
Jorg Honorous peckesen sétált az országút szélén mélyen magába szippantva a szabadság szelét. A vele egykorú férfiak már réges rég családot alapítottak és egyfolytában dolgoztak. Ő velük ellentétben kalandokra vágyott meg persze egy csipetnyi dicsőségre. Édesanyja halála után már nem érezte otthon magát ezért összecihelődött és útra kelt. Senkinek nem tűnt fel egy huszonöt éves ifjú kardal az oldalán. Már vagy két éve járta a poros utakat és ez idő tájt jó pár dolgot megtanult. Ezek közül az egyik senkiben nem szabad megbízni. Még a legszentebb emberkében is ott bujkálhat a kisördög, ami a legnagyobb gonoszságokra készteti. Azt a hat lókötőt biztos nem kellett sokáig győzködnie, akik éppen sarokba szorítottak egy páncélos férfit. Bizonyára a páncélját akarták megszerezni, hogy jó pénzért eladhassák. Hát igen, egyesek képesek ellopni egy hajléktalan utolsó cipőjét is. A páncélos bátran szembeszállt támadóival. Azonban az egyik a háta mögé került és keskeny tőrével megvágta annak kardforgató karját. Az ifjú gondolkodás nélkül a rabló banda közé vetette magát. Külsőre ugyanolyan szakadt ruhát viselt, mint a rablók ám ő sokkal tisztábbnak tűnt és neki még nem rohadtak a fogai. Mikor Jorg kirántotta kardját hüvelyéből a zaj messzire elhangzott az erdőben. Amint tekintetüket ráemelték futásnak indult és egyből lecsapott az egyik gazfickóra. Könnyű szerrel metszette át pengéje a férfi torkát ki alig fél perc alatt kivérzett. Ez a csapás a szerencsének volt köszönhető és nem a tudásnak. Társai azon nyomban körbevették a vakmerő ifjút nehogy eliszkoljon. Körbepillantva látta, hogy semmi esélye hisz bármit tesz, valaki mindenképp végez vele. Ezért eldobta egykezes kardját és a hátára bugyolált vékony csomagért nyúlt. Kibontva a lepedőt egy hatalmas kétkezes kard bukkant elő.
- Figyelmeztetlek titeket, ezt a kardot sárkány tűzben edzették. Beleégették a dühüket is így ha egyszer elkezd gyilkolna nem lehet megállítani. –
Pár pillanatig értetlenül bámulták majd mindannyian hangos röhögésbe kezdtek. Jorg két kézzel erősen megmarkolta fegyverét majd egy hatalmas kiáltás mellett levágta az egyik bandita fejét. Azon nyomban megfordult és keresztülszúrta a mögötte álló férfit. Vastag cseppekben folyt végig a pengén a vér és beterítette a kezeit. Mély levegőt véve kirántotta fegyverét, amitől friss vér szállt szerte szét bepiszkítva az arcát. Nem igazán a véres arc, mint az eszelős tekintette hozta rá rájuk a frászt. Azt hitték tényleg egy sárkány haragja költözött a testébe. Bár inkább hasonlított egy démonra, mint egy tűzokádó gyíkra. Ugrott vágott majd forgott és szúrt majd kezdte elölről. Kevés alkalommal talált azonban akkor lerepült egy kar vagy egy fej. Pár perc múlva két banditát leszúrt egynek pedig a karjait nyeste le. Az útólsóval már nem kellett bajlódni ugyanis felhúzta a nyúlcipőt és szélsebesen rohant miközben azt kiáltotta: Szörnyeteg!
Ruháját és arcát pettyekben lepte be a vér a kezeit és a kardját teljesen beterítette. Miközben pengéjét az egyik hulla ruháján igyekezett megpucolni a páncélos férfi odabotorkált mellé.
- Teljesen megbolondultál kölyök? Meg is ölhettek volna téged. És miért hordasz magadnál kardot, ha nem is tudsz vele bánni.
- De bevált. - mondta mosolyogva.
A páncélos negyven év körül járhatott ám egy szempillantás alatt elé toppant kisodorta a lábait majd a torkának szorította a kardját. Megkönnyebbült, hogy a fiú szemeiben halálfélelmet és rettegést fedezett fel ezért visszavonta fegyverét.
- Elárulnád nekem miért találtad ki ezt a sárkány históriát.
- Ez nem história. Gyerekoromba egyik éjjel láttam, hogy apám egy sárkány társaságában kardot kovácsol. A kardot eldugta ám én megtaláltam és mikor hozzáértem elöntött az ereje. Ugyanez történt most is.
A férfi mosolygott, mert pontosan tudta miről van szó. A kölyök hittel pótolta a kardforgatói tudását.
- Mostantól az én szolgálatomban állsz, mint a kísérőm.
Ez ajánlat hallatán Jorg rögtön fölpattant és csillogó arccal feltette azt a kérdést, amit a legfontosabbnak tartott.
- Mi lesz a bérem?
- Szalmazsák, kenyér, és az életed.
- Elfogadom. - vágta rá, azonnal mert volt még valami, amire nagyon vágyott és az öreg megadhatta neki. Pár napon belül megérkeztek egy kis birtokra, ami a páncélos saját rezidenciája volt. Mikor nem tartózkodott odahaza a jobb keze igazgatta azt a maréknyi embert. Minden nap hajnalban kellett kelni majd kipucolta az istállót miközben végighallgatta a lovagi élet minden aspektusát. Ezután jött a vívás gyakorlat ahol Jorg személyesítette meg a próbababát. Minden este holtfáradtan és kék zöld foltokkal zuhant az ágyba. A lovag hétről hétre egyre keményebb és idegesítőbb lett. Fél év után már nem is találkoztak, de a gyakorlatokat ugyanúgy el kellett végeznie. Körülbelül egy éve élhetett ott mikor a gazdája magához hívatta a háló szobájába. Nem hitt a szemének mikor meglátta a büszke marcona lovagot, akinek ahhoz sem maradt ereje, hogy felkeljen az ágyból. Az izmai fokozatosan leépültek ezért az utolsó fél évben nem hagyta el a hálóját. Elmesélte, hogy sosem született gyereke így félt, hogy örökös nélkül kell a másvilágra távoznia. Ám mikor találkozott Jorgal teljesen lett ragadtatva. Igyekezett minden tudását átadni ám a kor sajnos gyorsabbnak bizonyult. Nagy nehezen felült és nyögve felemelte kardját.
- Fiú gyere közelebb hozzám és térdelj le.
Nem tudta miről van szó ezért vonakodás nélkül engedelmeskedett.
- A hét nevében ezennel lovaggá ütlek. Ser Jo.. – sajnos nem tudta befejezni, mert elhagyta minden ereje és a kard kihullott a kezéből.
Szerencsére sokat fejlődött az alatt az egy év alatt és sikeresen elhajolt a veszélyes penge útjából.
- Ügyes vagy. Szerettem volna, ha hozzám hasonlóan díszes ceremónián lehetsz lovag ám erre már nincs idő. Elkészítettem a papírokat is és tied a birtok, ha kiérdemled. El kell menned és be kell bizonyítanod, hogy igazi lovag vagy. Én itt maradok, még egy darabig bár nem tudom, meddig bírom még. Ha én elmentem Makin fogja itt igazgatni a dolgokat, míg vissza nem térsz.
Hangja néha elakadt és nehezen vette a levegőt. A lovag megköszönte a sok törődést és elindult ugyanazokban a rongyokban, amikben érkezett. Kapott útravalónak egy kis pénzt nem túl, sokat mert egy férfinak meg kell tanulnia segítség nélkül megállni a saját lábán.
Hangja néha elakadt és nehezen vette a levegőt. A lovag megköszönte a sok törődést és elindult ugyanazokban a rongyokban, amikben érkezett. Kapott útravalónak egy kis pénzt nem túl, sokat mert egy férfinak meg kell tanulnia segítség nélkül megállni a saját lábán.

Nekem nagyot tetszett az előtörténetet A hiányosságokat kitöltöd és mehet is a többi előtöri közi

Megerősítem Beeron cimboránkat és ELFOGADOM az Előtörténeted! Üdvözöllek köztünk, jó játékot!
A kezdő pénzösszeged: 500 aranysárkány (tudom, hogy csak egy maréknyi aranyat igényeltél, de ebből vihetsz magaddal utazásaid során keveset is)